Eseti mese

Mese mese átka, pillangós botrányba..

Hol volt, hol nem volt, de leginkább csak vagyogatott egy orbitális nagy izé. Persze lehet, hogy annyira nagy nem volt és akkor orbitális sem lehetett. Éppen az orbitálist pl. baromságra is mondjuk, de ez baromság sem volt (azt hiszem). Na ez a szegény szabólegény sokáig szabódott, mert ő az a Szabó János, akiről a Padödő énekelt, de végül csak elindult világgá szerencsét próbálni, de nem volt szerencséje. Azért csak próbálta, mert nem volt az a fajta, aki könnyen feladja. Olyan kun fajta volt, nem az a nyamvadt magyar.  Nem is adta fel soha, de egy idő után csak hazament dolgavégezetlenül. Otthon hóna alá kapta édesanyja utolsó lúdját. Elindult vele Döbrög városába a nagyvásárba. Hanem már a szomszéd faluban összetalálkozott Bolond Istókkal, aki elcserélte jól tejelő bankhálózatát a libára. Na, több se kellett Libátlan Szabó Józsefnek. Mivel nem ő volt a ludas, nyugodtan hazament és élete végéig megélt a bankból származó jövedelmeiből volna, ha nem vezetik be a nem megszorító intézkedéseket, amelyek elvitték az összes pénzét.
Több se kellett Jánosnak! Így aztán nyugton maradt.

Egy másik Szabó János olyan szegény családban született, hogy ha nem fiúnak születik, nem lett volna mivel játszania. Ezért is igen gyorsan érett nemileg. Mikor legeltetés közben (a szemét legeltette a patakparton mosó lyányokon, asszonyokon) meglátta Juliskát, „hogy Júliára talála így köszöne néki:

„Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép szerelmem,”

Na Júliának sem kellett több, úgy megörült, hogy valaki észrevette, és meg is merte szólítani, a boszorka lányát, hogy egyből úgy belehabarodott, mint lisztes tejföl a savanyú bablevesbe.

Addig-addig néztek egymás szemébe, hogy már majdnem szemtelenek lettek. De jajjj! János elfelejtette a dolgát, hogy az égen a bárányfelhőket kellene számolnia! Nagyon felgerjedelmeskedett a gazdája, Jancsit elzavarta, Juliskát bezavarta, hogy érvényesítse az első éjszaka jogát. Csakhogy ez már a második éjszaka volt és ahhoz meg nem volt joga, ezt a Bíróság meg is állapította 3 év múlva, de addigra Juliska már a Tündérek tavában szagolta alulról a vízililiomot.

Jancsi nagy szomorúságában hőstettek és jótettek sorát követte el, két költő is alig győzte mind lejegyzetelni. mígnem mikor már nem volt a mesélőknek több ötlete, János és Juliska egymásra találtak újra, és hogy ne legyenek összecserélhetők a Jancsi és Juliska Történettel, János Vitéz és Iluska lett belőlük. Sőt Tündér Ilona!

 Ha több ötletem, meg időm lett volna, az én mesém is tovább tartott volna!