2015. január 28., szerda

m69

Második pályázóm nehéz helyzet elé állított, mert ugyan ő kerülte a nyomdafestéket nem tűrő szavakat, de ha én meg akarok felelni, akkor ezt nehezen tudom megtenni.
A lényeg egy "hír": a Fiatal Aktivisták Szerveződése Okosabb Magyarországért lobbizni kezdett egy m69-es nevű erotikus közszolgálati csatornáért.

Nos, akkor tovább gondolnám:
A csatorna intendánsa Kelemen Anna lehetne, aki eddig is sokat tett a köz embereinek szolgálatában és egyben két szerepkört is el tud látni (2 in 1).
A megcélzott közönség 18-101 éves, de nézhetik 101 év felettiek is, különösen, ha bármilyen életjáradék szerződést kötöttek korábban.
Kezdetben csak néhány ismert politikust és közszereplőt mutatnának fedetlen fővel. Ez a nézőknek amolyan belépő vizsga lenne, hogy további műsorokat is megtekinthessenek. Fejet elfordítani közben nem szabad, azért pontlevonás jár.
A közszolgálatiság egyik eleme a felvilágosítás lenne. Szexuális felvilágosító szappanoperák forgatását kezdenék el olyan címmel, mint:
- Le ne ejtsd a szappant;
- Fak-anál (főzőműsor)
- Unokáink is látni fogják
- Szomszéd O.K.
- Barátok közt (fertőző betegségek terjedéséről).
(A Jóban-rosszban csak az éjszakai adásba fér bele).
A filmek forgatására tendereket írnak ki, melyeken olyan produkciók vehetnek részt, amelyek forgattak már a köztévének sorozatot, és Kálomista Gábor a producerük. Külön nyilatkozni kell a pályázatban arról, hogy a felvételeket nem vasárnap készítik!

Most, hogy belegondolok, gyanús, hogy Papp Gergely is ezen a csatornán folytathatná "Pimasz úr ott alszik" című sorozatát!

Az éjszakai pornófilmek is csak hétköznapokon forgatottak lehetnek, hogy teljesen megfeleljenek a Kereszténydemokrata Pártnak nevezett csoport igényeinek. Kerülni kell bármilyen fóbiát, de természetesen csak heteroszexuális jelenetek mutathatók be, és a cél velük az, hogy gazdasági menekültek nélkül is megoldható legyen az ország hosszútávú munkaerő utánpótlása. (megjegyzem, hogy akkor az m69 lehet, hogy nem a legjobb üzenet). Az idegennyelvű filmeket nem szinkronizálnák, azokat Gundel Takács Gábor közvetítené.

Igaz, hogy loptuk, de már egy logo tervünk is van:



2015. január 27., kedd

Pályázatomra Névtelen utolérhetetlen fantáziával a "Hó" témát javasolta. Lehet, hogy félreértette, és azt gondolta, hogy a Hó és a Tahó közül kell válsztani.. Akkor már tényleg jobb a Hó. persze lehet, hogy én tettem fel magamnak, és akkor az a magyarázat, hogy lusta voltam tovább gondolkodni.

Nos, nekem a hó-ról először egy vezetéstudományi alapvicc jut eszembe:
Megy az öreg székely haza a kocsmából a szekerén. El-el bóbiskol, de a ló ismeri az útvonalat, rábízza magát. Egyszer arra ébred, hogy megállt a szekér, de - szétnézve - látja, hogy nem otthon van még. Kicsit ráüt az ostorral a lóra és nógatja:
 - Gyíí! Gyíí!
A ló csak nem mozdul, így kelletlenül leszáll a szekérről, előremegy a lóhoz, és akkor látja, hogy egy szakadék előtt állt meg a ló. Az öreg feltolja a sapkáját és ennyit mond:
- Azaz, hogy Hóóó!

Tudtad, hogy a hód az egy hóból készült D betű? Viszont Hollandia nem a hóról kapta a nevét, pedig nagyon úgy tűnik.
A hó is jó példa arra, hogy mi magyarok mennyire nem tudunk elégedettek lenni aktuális helyzetünkkel. A hosszú hómentes téli időszakokban hiányoljuk a havat és gyakran emlegetjük a régi nagy teleket, aztán mikor leesik az első 1-2 centis hó, máris az út menti árkokban tartunk túlélési gyakorlatokat, időnkét átülve a szomszéd kocsijába, és gyakran emlegetjük a régi magyar mondást, hogy "Hóból is megárt a sok". Márpedig ami sok, az sokk.

Persze ne feledkezzünk el a hó örömeiről, a sielésben szerzett törésekről, a hóember építésről, de tudtad, hogy nokedlit hóból is lehet készíteni? Aból lesz a hokedli!

2015. január 22., csütörtök

Pályázat

Rendszeres és rendszertelen olvasóimnak pályázatot írok ki:
Bejegyzés téma
témakörben.
Pályázni lehet egy, vagy maximum két szóval (gyengébbek kedvéért pl. : "hó" vagy jobban kifejtett változata: "tahó"!), melyekkel megadjátok egyik következő bejegyzésem címét és ezzel témáját. Csak annyi elvárásom van, hogy nyomdafestéket tűrő, és a magyar (eetleg angol) nyelvben használt szó vagy név legyen.
Pályázni a blog bármelyik bejegyzéséhez írt megjegyzés rovatban lehet. A nyertes az összes olyan pályázat, melynek témáját megjelenítem valamely blogbejegyzésem címében.
A nyertesek részére dícsérő oklevelet állítok ki, melyet lementek saját kidobás előtt álló pendrive-omra. Kívánság esetén azonban az okleveleket a blog új oldalán is megjelentetem.
Természetesen én nem engedhetem meg magamnak, hogy a tenderemre ne érkezzen pályázat, vagy csak egy érkezzen, és az is a KÖZGÉP-é. Így ha nagyon nem jönnek javaslatok, akkor magam fogok javasolni különböző álneveken témákat (pl. Sándor1, Sándor2), úgysem fogtok sose rájönni, hogy azok saját javaslataim.

2015. január 20., kedd

Mégis lesz választások előtti regisztrációs kötelezettség

A Végtelen hírportál - jól értesült forrásokra hivatkozva - kiszivárogtatta, hogy valószínűleg mégis bevezetik a választások előtti regisztrációs kötelezettséget 2018-ra.
Tekintettel a választási hajlandóság drasztikus visszaesésére, arra lehet számítani, hogy a szavazóknak csak minimális száma hajlandó bármelyik pártra is szavazni. Így csak azok a választási irodák nyitnának ki, ahol van regisztrált választópolgár.

2015. január 13., kedd

Orbán Viktor képmutató


Dugódíj

A dugódíj ötlete felvetésének rossz fogadtatása miatt a Kormány szakértői dolgoznak az ötlet újraértelmezésén.
Egyelőre két esélyes változat van:
1. Dugódíj:
Az 50 millió forintos hatástanulmány szerint ez azonban a borászok és a borfogyasztók ellenállását is kiválthatná, továbbá mindazokét, amelyek a Kormány bármely ötletének ellenállnak. Ugyan mind le vannak sz..va, de ekkora felháborodást nem szeretne kiváltani a kormány.

2. Dugódíj:
A szex adóztatása rendkívül innovatív ötlet, de sajnos ellenőrzése még ma sem teljesen megoldott. Egyes vélemények szerint azonban önbevallás esetén is komoly bevételt lehetne elérni tekintettel a zemberek kérkedési hajlamára. Valószínűleg többen is tennék nyilvánossá adóbevallásukat.