Murphy biztosítási tapasztalatai

Biztosítási Murphy
MURPHY tapasztalatai a biztosításról
Írta: Dögei Sándor
Készült 1994-ben, a biztosítási Világnap alkalmára
A biztosítás egy nagy klasszikusa (D.S.) fogalmazta meg valahol: "Ahhoz, hogy jó és sikeres biztosítási szakember lehessél, háromféle tulajdonsággal mindenképpen rendelkezned kell:
a) cinizmussal, hogy képviselni tudd a biztosító érdekeit a kárt szenvedett, de kártérítésre nem jogosult ügyfelekkel szemben
b) empatikus képességgel, hogy megértsd az ügyfelek problémáit is, és
c) humorérzékkel, hogy el tudd viselni önmagad, ha az előző két tulajdonság egyszerre lakozik benned."

Ez természetesen nem pont így hangzott el, és csak egy önkényesen kiragadott idézet egy másik önkényesen kiragadott idézetből. Ennek ellenére jól szemlélteti azt a látásmódot, ami a murphológia tudományában és a biztosítósok életérzéseiben közös.

A most következő zavaros oldalakon a biztosítás mindennapi és nem mindennapi helyzeteit igyekeztük Murphy szemüvegén keresztül áttekinteni. Azaz dehogyis, hiszen Murphy szemüvege nem működött volna, és akkor nem látunk semmit. Szóval Murphy szemléletével vizsgáltuk meg a biztosítás különböző oldalait, szereplőit, és időnként ugyanazt a törvényt két oldalról is alkalmaztuk, amiből olybá tűnhet, mintha nem lennénk következetesek. Pedig nekünk a következetlenségünk a következetességünk.
Természetesen tagadhatatlan, hogy ötlet és szemléletadó bázisként felhasználtuk Arthur Bloch Murphy törvénykönyve, avagy miért romlik el minden? (Gondolat Budapest, 1988) című könyvét (mely hivatkozás ellen a szerző lehet, hogy élénken tiltakozna, de nem adunk rá módot). Ahol közvetlen a kapcsolat, az utalás, ott egy egyszerű zárójelbe tett oldalszám jelöléssel hivatkozunk az eredetire.
Megpróbáltuk a téziseket rendszerezni, de mint Murphy is mondhatta volna, semmit nem lehet tökéletesen rendszerezni, a legfontosabb dolgok minden rendszerezés skatulyáiból kilógnak.
Jelen összeállításunk témájából következően mindenkihez szól, hiszen kétféle ember van a világon, akinek van biztosítása, és ... a másik fajtára kár is emlékeznünk.
Próbáljunk meg tehát egyszer ezen összeállítás kapcsán megértően gondolni mindazokra, akik a biztosítási szakmában dolgoznak idegtépő körülmények között máról holnapra a saját egyéni érdekeiket szem előtt tartva, továbbá azokra, akik saját érdeküket felismerve, vagy kényszerből biztosítást kötöttek, vagy fognak kötni, valamint azokra, akik ezt a meccset kívülről próbálják irányítani.


1. fejezet, melyben szót kér a biztosító ÜGYFELE, valamint amely fejezet megjelölés a célt is szolgálja, hogy sejteni lehessen: még legalább egy újabb fejezet következik. Emellett (a könyv mellett) megismerhetjük az ügyfél kicsinyes problémáit, ezért már mindannyian biztosítósok akarunk lenni, ha újra születhetünk.
MURPHY törvényének ügyfélszolgálati alkalmazásai, avagy az ügyfélnek dolga van a biztosítóval
A türelem relativitásának törvénye
A várakozók közül mindenki türelmetlenebb és idegesebb nálad.
Folyománya: Mindig közvetlenül mögötted áll a legtürelmetlenebb ügyfél.

A lokális hőmérsékleti maximum törvénye
Kánikula esetén a város legmelegebb helye a biztosító ügyfélszolgálati irodájában van.
Kiegészítése: Ez a meleg csak az ügyfélszolgálati pult innenső oldalán érezhető.

Ba Mba törzsfőnök szitán átlátási törvénye
Ha a biztosító ügyfélszolgálati előadója mosolyogva fogad, akkor vagy a slicced nincs felhúzva, vagy a parókád csúszott félre, vagy leetted a nyakkendődet.

Pech Béla törvénye
Ha több ügyfélszolgálati pult is van, akkor mindig a másik pultnál intézik a te ügyedet.
Folyománya: A második sor kivárása után kiderül, hogy az ügyintézés bizonyos részeire csak az előző ablaknál dolgozó kolléga a jogosult.

A figyelmetlen mindig többször fárad
Csak amikor sorra kerülsz az ügyfélszolgálati előadónál, akkor jut eszedbe, hogy azt a szerződésedet, amely miatt bejöttél a biztosítóhoz, másik társaságnál kötötted.

Karinthy aránypár törvénye
A biztosító ügyfélszolgálata előtt várakozó sor hossza fordítottan arányos azzal az idővel, amennyi az ügyed elintézéséhez szükséges.

Majdnem pesszimista törvény
Soha se tévesszen meg, ha rövid a sor az ügyfélváróban:
1. mindenki ahhoz az egy ablakhoz vár, ahová neked is menned kell,
2. az előtted álló ügyiratát nem találják, és ezért másfél órát kell vele foglalkozni,
3. eléd kerül még három olyan ügyfél, akik már egyszer kivárták a sort, csak valamivel vissza kellett jönniük.
Folyománya: Az ügyintézéshez szükséges idő annak teljes befejeztéig sohasem becsülhető előre.
Tanács: Mindig úgy tervezz, hogy az ügyfélszolgálati idő végén elküldenek azzal, hogy rád ma már sajnos nem kerül sor! Akkor csak kellemes meglepetés érhet.

Mc Járod törvénye
Kötelező gépjármű felelosségbiztosítási befizetési csekkedet vagy meg sem kapod, vagy téves díjjal, vagy téves adatokkal,
1. sz. folyománya: Minden negyedévben személyesen is fel kell keresned a biztosítót.
2. sz. folyománya: Minden díjfizetést legalább egyszer utólag igazolnod kell a biztosítónál.
3. sz. folyománya: A biztosító annak ellenére, hogy ezt megteszed, díjnemfizetés miatt megszünteti a biztosításodat.

Kozmikus biztosítási ügyfél törvény
Ha villanyszámlásként mégy a biztosítóhoz, akkor is ügyfél vagy.

Kárrendezési törvények
Pech Béla II. törvénye
Ha biztosítási károd van, akkor éppen abban a hónapban mondtad fel a biztosításodat, vagy felejtetted el befizetni a biztosítási díjat.

A jég érzékelő képessége
A jég megérzi, hogy mely földekre nem kötöttek biztosítást jégverés ellen.
A 22-es csapdája, avagy az ügyfél kockázati életbiztosítási paradoxonja
Ha van egy nagy összegű kockázati életbiztosításod, sohase tudod eldönteni , hogy azzal jársz-e jobban, ha meghalsz lejárat előtt, vagy ha megéled azt, és veszni hagyod a pénzed.

A károsultak I. alaptörvénye
Ha egy kár kifizetését meg lehet akadályozni, akkor azt a biztosító meg is akadályozza.

A károsultak II. alaptörvénye
Ha kár ér, akkor a biztosítási szerződésedből éppen az a kockázat van kizárva, amely a kárt okozta.

A visszajáró lelkek törvénye, avagy ne kössön biztosítást, akinek nincs elég szabadsága.
Bármennyi dokumentumot adsz be kárigényed bejelentésekor, mindig van egy, ami hiányzik ahhoz, hogy egyből rendezze a biztosító.
Általánosítás: Soha nem intézheted el ügyedet elsőre a biztosítónál. (A számolást minden újabb találkozáskor újra kell kezdeni, tehát mindig az számít első esetnek, amikor éppen a biztosítónál jársz.)

A stressz kumulációjának törvénye
Ha a biztosító elutasítja a kárigényedet, akkor másnap találkozol a másik biztosító ismerős ügynökével, aki megmondta, hogy náluk kösd a biztosításod.

A lassú kapcsolás törvénye
Csak akkor jössz rá, hogy tulajdonképpen milyen biztosítást kötöttél, amikor az első károd megtörténik.

A kiszámíthatatlan időpontokban történő cselekmények bekövetkezési ideje
A kárbecslő mindig éppen abban a félórában keres fel, amikor családod egyik tagja sem tartózkodik otthon.

Kovács úr 26 év után megpróbálja lefizetni élete második biztosítási kárszakértőjét
Ha le akarsz fizetni egy kárszakértőt, akkor biztos, hogy az a biztosító egyetlen olyan alkalmazottja, akit nem lehet megvesztegetni, és az ilyen kísérletek után óvatosságból még szigorúbb lesz.

A nyomtatványok metafizikai törvénye
Nincs olyan hosszú kárbejelentési nyomtatvány, amelynél ne lenne hosszabb is.

A levél, mint baljóslatú jel
Ha levelet kapsz a biztosítótól, az minimálisan azzal jár, hogy nyolc napon belül meg kell jelenned személyesen a biztosító irodájában, mert valamit elrontott a biztosító adminisztrációja.

A rontás törvénye
A kárbejelentési nyomtatvány kitöltését mindig akkor rontod el, amikor már csak két sor van hátra ahhoz, hogy kész legyél vele.

Relativitási törvény
Amikor megértést követelsz a kárrendezőtől a lábtörésed miatt kiderül, hogy aznap már tíz haláleseti ügyet rendezett.

Canada Bill Jones mottója (71.)
"Erkölcsileg megengedhetetlen megengedni, hogy a pénz a balekoknál maradjon."
Biztosítási csalás folyománya: Erkölcsileg megengedhetetlen megengedni, hogy a pénz a biztosítónál maradjon.

Bölcseleti törvény az emberismeret haszontalanságáról
A rosszindulatú és a segítőkész kárrendezőt a kifizetett kártérítés összegének tekintetében semmi nem különbözteti meg egymástól.
Jó tanács: A kárrendező is ember, habár ez nem látszik rajta.

Charnock papa törvényének (190) biztosítási változata
Akkor tanulsz meg igazán káromkodni, ha gépjárműkárodat akarod rendezni a biztosítónál.

Biztosításkötési törvények
Amikor hagyod magad behúzni a kelepcébe, avagy magad sétálsz az oroszlán barlangjába.

Az ellenszenvek vonzásának törvénye
Minél jobban utálsz biztosítási ügynökökkel tárgyalni, annál gyakrabban kényszerülsz rá.

Aki keres, nem talál
Ha biztosítást akarsz kötni, akkor hónapokig nem sikerül biztosítási ügynököt találnod.

A mennyiségi változás minőségi változásba történő visszacsapásának törvénye
Minél több biztosító van a piacon, annál jobban hasonlítanak egymásra termékeik, tehát annál kevesebb a választási lehetőséged.

T. Veds döntési törvénye
Ha több biztosító termékei közül választhatsz, akkor biztos, hogy a számodra legkevésbé meg felelőt, de a legdrágábbat választod.

Az árukapcsolás végtelen sorának törvénye
Ha megkötsz egy biztosítást, akkor fél éven belül kiderül, hogy az csak akkor előnyös számodra, ha még két kiegészítő biztosítást is megkötsz mellé.

A pesszimista ügyfél törvénye
Bármilyen sok kérdést is teszel fel az ügynöknek a biztosítási szerződés feltételeiről a két legfontosabbat mindig elfelejted.
Következtetés: A helyzet bármilyen pontos megismerése esetén sem lehet előre tudni, hogy mi egy biztosítás megkötése kapcsán a legfontosabb kérdés.

A hibák halmozódásának Józsi bácsi-féle törvénye
Ha egy biztosítási feltétel egy mondatát nem érted, mégis megkötöd a biztosítást, akkor azon mondat alapján nem fog fizetni a biztosító egy károdra sem.

Fatal törvénye
Ha egy biztosító csődbe ment, akkor biztos, hogy nála van a megtakarításos életbiztosításod.
Folyománya: Mindez akkor következik be, amikor már csak egy év van hátra a 19 éve fizetett biztosításodból a lejáratáig.

A relativitás elvének biztosítási piaci alkalmazása
Az, hogy egy biztosítás a legjobb a piacon, még nem jelenti azt, hogy jó termék.

A piac felderíthetetlenségének törvénye
Amint - gondos körültekintés után - aláírsz egy legalább két évre szóló biztosítási szerződést, egy másik biztosító ügynöke ugyanazokat a szolgáltatásokat fél áron kínálja.

Hac Sak Ug Ynem törvénye
A: A tökéletes biztosítási szerződési feltételek egyaránt előnyösek a biztosítónak és a biztosítottnak.
B: Nincsenek tökéletes biztosítási feltételek.
C: Ha mégis vannak az "A"-nak megfelelő feltételek, akkor azok adócsalásra adnak lehetőséget.
D: Ha megtalálod ezt a feltételt, a következő évtől megváltoznak az adójogszabályok.

Az utolsó elégtétel elvesztésének törvénye
Bármilyen társaságban meséled el a biztosítónál elszenvedett igazságtalanságodat, mindig van valaki, aki azt mondja, hogy az semmi, és elmeséli, vele még disznóbb volt egy biztosító.

Ba Leck irracionalitási törvénye
Mindezek ellenére kénytelen vagy elismerni, hogy szükséged van biztosításokra és így biztosítókra is.

2. fejezet, amelyben megidéztetnek a magukat biztosítási szak embernek mondók is, továbbá ezzel bizonyítást nyer, hogy helyes volt a sejtés, miszerint legalább két  fejezete van ennek a műnek

Murphy törvényének biztosítási marketing alkalmazásai
A hiba elkerülhetetlenségének reklámtörvénye
Minél körültekintőbben készítesz elő egy reklámkampányt, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy az egész szakma rajtad fog röhögni egy mégis becsúszó malőr miatt.

A szelektálás alaptörvénye
Ha egy ügyfél megérti a biztosítás feltételeit, akkor nem szabad vele a biztosítást megkötni.

Vique törvényének (71. ) alkalmazása a biztosítási marketing megalapozására
Olyan az ember életbiztosítás nélkül, mint a hal esernyő nélkül.

Kibu Jóska üzletkötő törvénye
Bármilyen jó magyarázatot is találsz az üzleti sikertelenségedre, a főnököd mindig tud egy ellenpéldát egy másik biztosítótól.

Canada Bill Jones mottójának (már hivatkozott: 71.) biztosítós verziója
Erkölcsileg megengedhetetlen megengedni, hogy a pénz az ügyfeleknél maradjon.

A tapasztalatok reprodukálhatatlanságának törvénye
Bármelyik sikeres üzletkötő társad tapasztalatait akarod alkalmazni, nálad mindig befuccsol.

Reklám paradoxon
Minél több pénzt fordítasz reklámra, az ügyfelek annál bizalmatlanabbak költekező cégeddel szemben, viszont ha kevés pénzt fordítasz reklámra, akkor az ügyfelek el sem hiszik az üzletkötőknek, hogy létezik társaságod.

Az adminisztráció duplázódásának törvénye
Az ügyfélnek közvetlenül az ajánlat aláírása előtt jut eszébe még egy olyan információ vagy ötlet, ami miatt az összes nyomtatványt újra ki kell töltened.

A sikeres ügynöki munka feltételének törvénye
Csak az lehet sikeres biztosítási ügynök, akit mindenki ismer, vagy akit senki sem ismer, esetleg akit néhányan ismernek.
Ha a fönti törvény nem is érvényesül mindig, az biztosan igaz, hogy nem lehet jó biztosítási ügynök, akit mindenki ismer, de az sem, akit senki sem ismer, valamint az sem, akit néhányan ismernek.

Az 1994. évi VI. Törvény
A legjobb ügyfeled legalább egy olyan kockázatra is kér biztosítási fedezetet, amelyet céged soha nem vállal.

A sors igazságtalanságának törvénye
Ha egy jó ügyfelet heteken keresztül folytatott agitációval sikerül meggyőzni, hogy szüksége van biztosításra, akkor megköti, de egy másik ügynökkel.

Az idő parametizálhatatlanságának törvénye
Ha meglévő biztosításának felmondási lehetőségéhez túl közeli időpontban kezded el meggyőzni az ügyfeledet, hogy mondja fel biztosítását, és nálad kössön újat, akkor biztos, hogy kifut a határidőből. Ha túl korán kezded el a meggyőzést, akkor felmondja a szerződést, de még arra is van ideje, hogy szétnézzen a piacon és mással kössön biztosítást.
Folyománya: Csak akkor lehetsz biztos abban, hogy megkötöttél egy üzletet, ha megkaptad érte a jutalékot.

Az ügynöki munka törvényszerű eredménytelenségének posztulátuma
  • év elején nem lehet biztosítást kötni, mert mindenki elköltötte a pénzét a téli ünnepek alatt,
  • tavasszal mindenki várakozik, hogy mit hoznak az év bizonytalanságai,
  • nyáron mindenki szabadságon van,
  • ősszel már mindenki meg akarja várni az év végét, hogy tiszta képet kapjon anyagi helyzetéről,
  • év végére kiderül, hogy a karácsonyi ajándékokon kívül semmire sincs pénzük az embereknek.
Ha éppen jó, akkor a legrosszabb alaptörvény
Ha egy biztosítási termékből váratlanul sokat tudsz eladni, akkor valami nagyon nagy hibát követtél el.

A tökéletes meggyőző érv
Csak a halott nem forog életveszélyben, de lopás ellen az sincs beoltva.

A brókerek törvénykönyve
A brókerek X. törvénye
A kért biztosítási kockázat fedezetére a biztosítóktól kapott legolcsóbb díj olyan alacsony, hogy az nem fedezi a várt jutalékodat.

A brókerek IX. törvénye
Ha készítesz egy alapos és őszinte tűzbiztosítási kockázatfelmérést, akkor azt elolvasva az ügyfél ijedtében másnap az összes ingatlanát és ingóságát eladja, mielőtt leégne, illetve mielőtt biztosíthatnád.

A brókerek VIII. törvénye
Az ügyfél soha nem fogja megérteni, hogy mi a különbség a bróker és az ügynök között.
Folyomány: Mire a legjobb ügyfeleid mégis megértik a különbséget, addigra elfogadják a Biztosítási Törvényt, amely bevezet egy új elnevezést a brókerekre, és kezdheted a magyarázkodást elölről.

A brókerek VII., avagy a sznobok törvénye
Akkor lesz itt a Kánaán, ha a sznobok arról társalognak, hogy milyen biztosításokat kötöttek az előző héten.

A brókerek VI. törvénye
Miután egy hetet eltöltöttél azzal, hogy egy nagyon jó ügyfél kockázatait felmérd kiderül, hogy egy másik brókernek adja a megbízást.

Az információhiány kellemetlenségét szemléltető törvény
A brókerek legszellemesebb I.-V. törvényei a következő kiadásban jelennek meg.

Kockázatelbírálók törvényei
Alaptétel:
Mindig a legfontosabb kockázati tényezőt nem fogod észrevenni.
Folyománya: A főnököd rögtön észreveszi, ha a kár bekövetkezett.

Aki mer, az veszt
Ha sokakkal lehet biztosítást kötni ugyanarra a kockázatra, akkor biztos, hogy ott lesz először kár, ahol a legnagyobb kárt okozhatja.

A kockázatelbírálók döntésképtelenségének két alaptörvénye
  • 1. Amit el lehet lopni, azt el is lopják.
  • 2. Ami le tud égni, le is ég, ha biztosítást kötöttek rá.
Folyománya: Halastóra se köss tűzbiztosítást.

Végső konklúzió
Minden kármegelőzési intézkedés új, még nagyobb kockázatokat szül.
Egy folyománya: Minél nagyobb értékű riasztó berendezést szereltetsz fel, annál nagyobb az esélye, hogy azt is ellopják.

A kis biztosítók nagy törvénye
Ha kockázatvállalási kapacitásod X, akkor a legjobb üzleti lehetőségedhez szükséges kapacitás X+10.

Hátrahagyott törvény
Kedvenc kockázatodra soha nem találsz viszontbiztosítót.
Súlyosbítása: Ha végre mégis vállalják a kockázatot a viszontbiztosítók, addigra az ügyfél lép vissza az üzlettől.

Vá Tesz törvénye
A viszontbiztosítási feltételek olyanok, mint az időjárás: beszélhetünk róla sokat, szidhatjuk, esetleg előre jelezhetjük, de tudatosan befolyásolni nem tudjuk őket.

A kockázatelbírálók és a kárrendezők együttműködésének I. törvénye
Ha egy ügyfélnek a sok kára miatt felmondod a biztosítását, akkor a következő 10 évben nem lesz újabb kára.

Monojlovits Attila fejlesztési törvénye
Mire kialakítod az üzleti forgalomnak megfelelő kockázatelbírálói kapacitást, az új szerzések száma a felére csökken.

A dinamikus fejlődés törvénye
Ha egy év alatt kiképzel egy adott területre egy specialista kockázatelbírálót, addigra a cég egyéb okokból az érintett módozatok terjesztését leállítja.
Folyománya: Egy kockázat elbírálását sohasem az adott terület specialistája végzi.

A nyomtatványok tökéletlenségének törvénye
A leggondosabban tervezett biztosítási ajánlati nyomtatványról is hiányzik legalább egy olyan adat, melyre a kockázatelbírálónak feltétlenül szüksége volna.

A biztosítási kárrendezők törvényei
Empirikus megfigyelés
A biztosított objektum, illetve eszköz károsodása egyenesen arányos értékességével.

J. Menzel következtetése
A tűzoltók mindig több kárt okoznak, mint a tűz.

Az információk szűkösségének törvénye
A tűz okának megállapításáról szóló jegyzőkönyv egyetlen biztos pontja, hogy valami éghető anyag elkezdett égni.

Az idő relativitásának törvénye
A tűzoltók mindig időben érkeznek a tűz helyszínére. Ez az idő azonban többnyire a tűz keletkezéséhez képest egy meglehetősen távoli időpont.

A véletlenek egybeesésének törvénye
Minél rosszabb anyagi helyzetben van egy vállalkozás, annál gyúlékonyabbak eszközei.

Fatal II. törvénye
Bármilyen sok kizárást alkalmazol egy biztosítási feltételben, az ügyfelek mindig megtalálják azt az egy kibúvót, ami alapján fizetned kell.

A jég érző lélek
Minél érzékenyebb egy növénykultúra a jégverésre, annál valószínűbb, hogy jégverés éri.

A károk halmozódásának törvénye
Az árvízhullámok periodikusan ismétlődnek, de legvalószínűbben akkor okoznak nagy kárt, amikor a biztosítónak egyébként is rossz éve van.

Vanek úr törvénye
Már öt éve hiába várod, hogy végre valaki megvesztegessen, mégis mindenki korruptnak tart (mellesleg igazuk is van).

Az adatok megváltozásának törvénye
Az ügyfél kezében és a nálad lévő biztosítási dokumentumokon lévő adatok soha nem egyeznek meg.

Az útvonalok determináltságának törvénye
Ha egy adott területen feladatod a helyszíni kárbecslő feladatok ellátása, akkor az egy napon felmérendő károk mindig úgy keletkeznek, hogy azok rendezéséhez a földrajzilag lehetséges leghosszabb és legrosszabb útvonalat kelljen megtenned.
Folyománya: Ha egy napon különösen sietsz haza, akkor a kocsid is lerobban közben.
Súlyosbítása: Ilyen esetben a kocsi mindig olyan helyen robban le, ahol semmilyen segítség nincs.

Kutyatörvény
Ha házhoz kell menned kárt becsülni, a kutya biztos, hogy hamis.
Folyománya: Kifelé menet a kutya annál hamisabb, minél elégedetlenebb a gazda a megállapított kártérítési összeggel.
Oldalági folyománya: Nincsen olyan kutya, amelyik nem harap.

A biztosítási termékfejlesztők törvénytára
A biztosításmatematikus (aktuárius) alaptörvénye
Bármilyen trendet is mutat egy veszélynem statisztikája, amint beépíted egy díjkalkulációba, a trend megváltozik.


Juhos A. féle folyománya: A trend mindig úgy fordul meg, hogy abból a biztosítónak veszteségei legyenek.

A nagyszámtalanság törvénye
A nagy számok törvénye csak annyiban érvényesül a biztosításban, hogy itt is vannak nagy számok.

Egy pesszimista általános következtetés
Nincsenek is törvények.

Lacika tapasztalata
Ha számolás közben fölfedezel egy hibát, és kijavítod, rá fogsz jönni, hogy szó sem volt hibáról.
Folyománya: Hiába jöttél rá, hogy a javításod tévedésen alapult, az eredeti szám még így is ki fog lógni az egyenletből. (Scott második törvénye 16.)
További folyomány: A tévesen javított levezetésből soha nem tudod reprodukálni az eredeti, helyes kalkulációt.

Marczi E. mint adótanácsadó nyilatkozik
Nincs olyan adótörvény, amelynél a következő évi rosszabb ne lenne a biztosítók és a biztosítottak érdekei szempontjából.
Folyománya: Az ügyfelek ezért is a biztosítót hibáztatják.

Gazdálkodási és adminisztrációs alkalmazások
A pénzmegmaradás speciális törvénye
A bonprofit biztosító biztosítási fedezete még drágább és hiányosabb, mint a profitorientálté.

A nagy biztosítók megfigyelése
Minél kisebb egy biztosító, annál hamarabb csődbe tud jutni.

A kis biztosítok megfigyelése
Minél nagyobb egy biztosító, annál nagyobbat tud bukni.

A sors következetlenségének biztosítási folyománya
Egy biztosítási botrány annak a biztosítónak árt a legtöbbet, amelynek a legkevesebb köze volt az egészhez.
Általános folyománya: Bármi is történik a biztosítási piacon, a te cégedet csak hátrányosan érintheti.

Az 1994. évi CMXX. Törvény az átszervezésekről
A biztosító minden átszervezése újabb átszervezési feladatokat vet fel. Az átszervezés mindig elbocsátásokkal is jár. Az átszervezés kapcsán több új felvételre van szükség, mint ahány személyt elbocsátottak.

Az optimátlan létszám törvénye
Nincs optimális létszáma a biztosító központjának. A forgalomhoz és a feladatokhoz képest mindig túlméretezett, ugyanakkor kapacitásgondokkal küzd.

A piac nagyságának irracionalitási törvénye
A biztosítók száma fordítottan arányos a piac méretével.

A gazdasági vezetők alaphipotézise
Minél többe kerül egy új biztosítás bevezetése annál kevesebb bevételt lehet belőle elérni.

A törzsgárdatagok megfigyelése
Az újonnan jelentkező alkalmazottak képességei mindig jobbnak látszanak a már ott dolgozókénál.

A Biztosításfelügyelet Törvények az Olümposz hegyéről
Alaptörvény a Biztosításfelügyeletről
A Biztosításfelügyeletnek soha nincs igaza, de mindig igazat kell adni neki.

A bürokratikus kapacitások önlekötési törvénye
Minél több alkalmazottja van a felügyeletnek, annál kevesebb energiája marad arra, hogy a biztosítókkal foglalkozzon.

A módosítási kényszer törvénye
Nincsen olyan beadvány, amelyet a felügyelet módosítás nélkül elfogadna.

A gyors kétszer fárad
Ha egy módozat oktatását még a jóváhagyási periódusban megkezded, akkor a Biztosításfelügyelet csak olyan mértékű módosítással hagyja jóvá, mely szükségessé teszi az újraoktatást.

Anonymus törvénye
A felügyelet csak arra jó, hogy a többi biztosítót be lehessen mószerolni.
Általános folyomány: Akit be lehet mószerolni, azt be is mószerolják.
Végkövetkeztetés: Mindenkit bemószerolnak.

A felügyelet következetlenségének törvénye
Ha a felügyelet egy biztosítási módozatot bizonyos feltételekkel jóváhagy, abból semmi nem következik a következő módozat engedélyezésére. (1994-ben még minden módozatot engedélyeztetni kellett. A szerkesztő)

H. L. Mencken törvényének (52.) alkalmazása:
Aki tudja csinálja, aki nem tudja felügyeli.

A dialektikus fejlődés Wéber J. féle törvénye
Amint a felügyelet jóváhagyja egy módozat feltételeit, rögtön eszedbe jut egy olyan probléma, ami miatt módosítani kell azokat.

A felügyelet vezetőjének összefoglalója az év eredményeiről a biztosítási piac szempontjából:
Ez egy közepes év volt: rosszabb, mint az előző, jobb, mint a következő.

A beavatkozás késleltetésének törvénye
Minden felügyelet csak utólag tudja megmondani, hogy hol, mikor, és hogyan kellett volna beavatkoznia a folyamatokba.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) törvényei
A szelektivitás ellehetetlenülésének törvénye
Bármilyen későn küldöd is el a meghívóját, az az elnökségi tag, aki ellenzi a határozati javaslatodat, biztos, hogy szabaddá tudja tenni magát az elnökségi ülésre.

Az affektivitás alaptörvénye
Ha egy probléma megoldását el akarod odázni, hozz létre szakértői bizottságot.

Szerepköri törvénye
Az ügyfél definíciója: A MABISZ a kartellbe tömörült tisztességtelen biztosítókat képviseli.
A kis biztosítók tétele: A MABISZ a döntő súlyú nagy biztosítókat képviseli.
A nagy biztosítók érve: A MABISZ túl nagy arányba veszi figyelembe a marginális helyzetű biztosítók érdekeit.
Kovács János törvénye: Mi az a MABISZ?

A MABISZ image-nek törvénye
A hétköznapi ember csak akkor hall a MABISZ-ról, ha az pénzébe fog kerülni.

Kovács János törvénye
Mi a MABISZ?

Murphy biztosítási közmondásai
  • Addig jár a kocsi az úton, amíg balesetet nem okoz.
  • A személygépkocsinak is négy kereke van, mégis ellopják.
  • Aki más javára biztosítást köt, maga fizetheti a díjat.
  • Csalánba nem csap a mennykő, kivéve, ha biztosítva van.
  • Addig nyújtózkodj, amíg a gerinced meg nem roppan!
  • Addig nyújtózkodj, amíg érvényes az életbiztosításod.
  • Hamarabb utolérik a sánta biztosítási ügynököt, mint az egészségeset.
  • Madarat tolláról, kárszakértőt a kártérítés végösszegéről ismerni meg.
  • Ki mint teszi egészségi nyilatkozatát, úgy fizetheti életbiztosítási díját.
  • Amit ma megköthetsz, ne halaszd holnapra!
  • Sok biztosítónak sok az alja.
  • Jobb ma egy lejárt biztosítás, mint holnap egy haláleseti kártérítés.
  • Ajándék biztosításnak ne nézd a szolgáltatásait.
  • Ahány ház, annyi baj legyen!
  • Isten nem ver bottal, de ver jéggel.
  • Biztosításom van, tehát vagyok.
  • Ha nyaralás közben késő este Murphy biztosítási törvényeit akarod írni, akkor kifogy a tollad, és nincs nálad másik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése