2013. június 12., szerda

Bulvár feljelentő

Ahogy a dakota közmondás is mondja, „Buliból nem lehet várat építeni!”, mégis létezik a bulvár. Celebjeinkről kapott feljelentő híreink:
-          Kossuth Lajost a régi mentéje (régiesen: regimente, ami ezek szerint még nem fogyott el) látták hétfőn este kutyát sétáltatni a Ferenc és a József körúton. A kutyasétáltatás után buzgón osztogatta fűnek-fának a róla elnevezett díjat és mindenkivel AZT üzente.
-          József Attila költőt rendőrök vonszolták el a rakpartról, ahol a magas vízállás ellenére a rakodópart alsó kövén ült. Állítólag valami dinnyehéj elúszását várta, mely egy speciális performance része lett volna.
-          Karinthy Ferencet (alias Cini) tegnap este 6 órakor az Örkény színház bejáratának közelében látták. Óráját nézte és egy percenként jókat derült.
-          Kosztolányi Dezső a róla elnevezett téren kívánt trafikot nyitni, ahol csak saját magának árult volna dohányárut és szeszt.
-          Wesselényi Miklóst a Kossuth Lajos utcában látták egy csónakban, bizonytalanul tekintgetve a Duna felé és járókelőket invitálva a csónakjába. Néhány japán turista be is szállt egy fénykép erejéig.

2013. június 6., csütörtök

Elcsíptük a Kétfarkú Kutya Párt szakértői anyagát (ÁLHÍR)

Oknyomozó riporterünk elcsípte a Kétfarkú Kutya Párt titkos belső tanulmányát, mely a hatalom átvátele utáni intézkedéseikre tesz javaslatot. Na persze, hogy ők sem akarják betartani az ígéreteiket! Napersze, hogy szó sincs már örök életről, meg ingyen sörről!

Akcióterv a Kétfarkú Kutya Párt részére arra az esetre, amennyiben megnyeri a 2014. évi választásokat
1.       Még a választások éjszakáján ki kell jelenteni, hogy a választási program és a kormányprogram nem ugyanaz, néhány választási ígéret (ingyen sör, soron kívüli sorban állás, ingyen viagra, hegy Szegednek, stb.) természetesen nem tartható.
2.       A Párt komolyan vétele érdekében minden képviselőjének a nyilatkozataiba be kell építeni azt a panelt, hogy „komolyan mondom”, „komolyan gondoltam”.
3.       Szintén be kell építeni a Párt hivatalos képviselőinek a nyilatkozataiba az „elmúlt … év” fordulatot, ahol a zavarkeltés érdekében az évek száma mindig változzon 1 és 100 között.
4.       Amennyiben 2/3-os többséget érünk el, törvényt kell hozni arról, hogy az ellenzéki pártok képviselői nem vehetnek részt a Parlament ülésein, nem szerepelhetnek a közmédiában. Erre kaptunk felhatalmazást!
5.       A választási győzelemmel több lett a Párt, mint eddig volt, ezért meg kell változtatni a nevét Három Farkú Kutya Párttá, és deklarálni kell középtávú célként azt, hogy Négy farkú Kutya Párttá akarunk fejlődni.
6.       A Kormányfő az EU csúcstalálkozókra újrahasznosított  műanyagból készült mackó nadrágban és mackó felsőben jelenjen meg, demonstrálva a zöldségünket.
7.       Új kulturális és művészeti kurzust kell meghirdetni. Olyan eddig elnyomott példaképek előtérbe helyezésével, mint Pató Pál úr, Bolon Istók, Lúdas Matyi, de erre még ráérünk.
8.       Rendszeresen kell kiküldeni az állampolgároknak igényfelmérő kérdőíveket. Néhány javaslat a kérdésekre:
- egyet ért-e Ön azzal, hogy aki csak egyet ért, az sok mindent nem ért?
- egyesek szerint vissza kellene állítani a halálbüntetést. Ön szerint meg lehet fordítani a Duna folyásirányát?
- egyesek szerint 6 napossá kellene rövidíteni a hetet, de akkor hatnak kell hívnunk. Ön szerint bevezessük a Három farkú kutya naptárat?
- egyet ért-e azzal, hogy a költségvetésünk úgy legyen szigorúbb, hogy olyanokat írunk bele, hogy: a pofádat befogod!; eltöröm a derekadat!; fejvesztés terhe mellett!?
9.       Ki kell alakítani a Nemzeti Bolt Hálózatot, melyet az állam ad ki koncesszióba a Párt tagjainak, rokonainak, ismerőseinek, illetve a jelen tanulmány írójának.
10.   A párt pénztárosát negyedéves rotációs rendszerrel váltani kell, hogy mindenki rendesen meg tudja szedni magát.
11.   A kormányülések helyszínének a plafonjára fel kell függeszteni egy órát és akkor bármely kérdésre elmondhatjuk, hogy a Kormány egy óra alatt intézkedett.
12.   Az Európai Uniós tagsággal kapcsolatos vitát úgy kell eldönteni, hogy fizikailag is ketté kell vágni az országot és a nyugati felébe költözhetnek azok, akik akarnak tagok maradni, a keleti részébe azok, akik nem.
2013. június 6.
                                                                              Kihaénnem kft.
a számlát az 52 millió forintos megbízási díjról párhuzamosan küldjük.