2015. november 25., szerda

Hírek


A Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiumának (TEK) vezetése közleményben tudatta, hogy nem ők fedezték fel a hírekben szereplő nemzetközi háttérrel rendelkező bombagyárat, de még csak felvidéki vagy iszlamista tagjaik is alig vannak, és előre közölték, hogy bármilyen hülyeség is kerül a közleményükbe, azt nem fogják helyesbíteni.

* * *
Kövér László házelnök revideálta korábbi döntését az RTL Klub Parlamentből való kitiltásáról, és kompenzálásként exkluziv jogot kaptak, este 9 órától reggel 8-ig csak az RTL Klub forgathat a Parlamentben, feltéve, hogy nincs elhúzódó ülése az Országgyűlésnak.

* * *
Tóbiás József MSZP elnök felszólalt a parlamentben, amit aból lehetett észrevenni, hogy mozgott a szája, noha étel meg nem volt előtte.

2015. november 23., hétfő

Hírek

Megtalálták Szvatopluk morva fejedelem utolsó levelét, melyben a magyarokat migránsoknak, s mint ilyeneket mind potenciális terrositának nevezte.

* * *
A parlament korrupciós vitanapja ötletére a Magyar Rádió felújította klasszikus "Ki nyer ma" című műsorát. Bár az eredeti cím is elég találó, a modernizáció jegyében megváltoztatták "Ki lop ma?" címre. A vetélkedőn csak politikai pártok szimpatizánsai vehetnek részt (nem kötelező a párttagság). A normál állampolgárok a "Ki nyel ma" című vetélkedőn indulhatnak.

* * *

Már 5001 napja nem tudjuk kik azok a különböző kereskedelmi adók műsoraiban szereplő "celeb"'-ek, akiknek a nevét - elvi okokból - még példálüzva sem említjük itt meg.

2015. november 22., vasárnap

Új szolgáltatás - webáruház

Megnyitottuk - új szolgáltatásként - webáruházunkat!


Személyre szóló és személytelen jókívánságok, okosságok, pozitív, illetve negatív gondolatok rendelhetők most bevezető áron!
Szállítás ingyenesen a honlapon keresztül, vagy e-mailben, darbaja 500 forintért futárral (toll, papír legyen kéznél, mert a futár fejből, szóban közvetíti a szolgáltatást!). A futár eredménytelen kézbesítés esetén háromszor ismételten megkísérli a kézbesítést, de a szolgáltatás szövege változhat.
Nem tetszési garancia! Garantáljuk, hogy nem fog tetszeni a szolgáltatásunk, és akkor 30 napon visszaküldheti azzal együtt, akinek szánta.


Néhány visszajelzés ügyfeleinktől:


Mirtill (Budapest) : Én egy pozitív gondolatot kértem depressziós férjemnek. Nagyon jól bejött, azóta olyan hiperaktív lett, mintha folyamatosan kávét inna, fejét mindíg a nap felé fordítja, hogy ne lásson árnyékokat.


József (Mátészalka): Nagybátyám temetésére kértem néhány együttérző gondolatot, amit ott elmondhatok. Nagyon bejött, az özvegy még mindíg ott röhögne, ha közben be nem zárják a temetőt.


Géza (Győr): Én futárral kértem a szállítást, sajnos 2 napot késett, így a szerelmes versikét már csak az új barátnőmnek mondhattam el, aki nem szőke, így nem teljesen illik rá. Kérdésem, hogy használtan is vissza lehet-e küldeni a szolgáltatást, ha nem tetszett, és azt is a futáron keresztül kelle-e küldeni és ki fizeti a futárt?

2015. november 16., hétfő

A nap mondásai

Addig járj a kútra, míg el nem törik!
Több is veszett Felcsútnál!
Több is veszett fejsze nyele.
Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér valamit.
Ki mint vet, úgy alussza álmát.

2015. november 13., péntek

Hírek

A 749.hu hírportál kiszivárogtatta, hogy a Videoteon azért nem szerepeltette csapatában és a III. osztályú csapatában sem a Norvégiának fontos gólt lövő Kleinheisler Lászlót, mert nem tudták se leírni, de pláne nem kiejteni a nevét. Szerkesztőségünk megkísérelte leellenőrizni a hírt, de egyelőre csak azt tudtuk bizonyítani, hogy elég nehéz megjegyezni és pontosan leírni Klinhessler Lajos nevét.
...
A tekintélyes angol időjárás előrejelző szolgálat szerint Közép-Európában az idei tél vagy sokéves csúcsot döntő hideg lesz, vagy ritka enyhe, vagy átlagos. Az viszont nagy valószínűséggel várható, hogy a szokásosnál csapadékosabb vagy szárazabb lesz.
...
Kormányzati körökből kiszivárgott hírek szerint ma semmilyen új pletyka nem szivárgott ki Lázár János és Rogán Antal hatáskör megosztásáról.
...
Iskolai menzáknak hirdetett főzőversenyt az ATV. Miután kiderült, hogy a versenyzőknek egymás főztjét kell megkóstolni és értékelni, mindenki visszalépett az indulástól.

2015. november 8., vasárnap

Kedvetlen, Kelementelen Néném!

Jajj, már a köszöntésben annyi "e" betű van, mint egy átlagos Ákos dalszövegben!
Mint azt nagyon jól tudod, nagyon keveset tudsz rólam. Na, nem is azért írok, hogy ezt a tudatlanságot feloldjam, úgy sincs rá esélyem.Remélem a levelemből majd a végére nem derül ki, hogy miért is írok mégis (én már tudom, mi lesz a vége: Ölel Kelemen)!
Tudatom véled, hogy a mindíg jól jövő pénzt, amit nem küldtél, nem is kaptuk meg. Így aztán Antónió és Andzselina csak az iskolában kap meleg (ez itt nem buzizás volt) ételt. Kaphattak volna hétvégén és szünidőben is, de kersztény testvéreink ezt megakadályozták, nehogy a baloldal népszerűsége nőjjön. Én nekem, ha (nagyritkán) buszozom, olymindegy, hogy baloldalon vagy jobb oldalon vagyok, csak érjek oda az úticélomhoz. Annak meg, akinek nincs úticéllja, annak úgyis mindegy, mert úgysem tud odaérni.
Hagyjuk a filozófiát! Kedves feleségem a hétvégén egy lelkigyakorlati tréningen volt. Kicsit csalódottan jött haza, mert a programban benne volt, hogy mindenkit analizálni fognak, s ő ezt kicsit félreértve valamiféle szexuális élményre számított, de (szerencséjére) nagyot csalódott!
Az élet tele van ellentmondással! A gyerekek is állandóan ellent mondanak.
Te biztosan érted ezt, hiszen évekig voltál a a legfelsőbb értelmiségi körök lotyója, csak szedtél fel valamit a 30 kilón kívül is!
Most zárom soraimat, mert tudom, hogy mire ideérsz az olvasásban, az elejére már nem fogsz emlékezni. Persze megvan ennek is a haszna, hiszen minden nap úgy olvashatod újra a levelem, mintha éppen most kaptad volna.

Ölel
Kelemen (nem a kőműves, meglátogathatsz nyugodtan)!

2015. november 3., kedd

Breaking! Megszereztük az állami földpályázatra jeletkezők képességi vizsgasorát!

Az állami föld pályázatokra jelentkezőknek át kell esniük egy teszten, amelyen bizonyítaniuk kell, hogy rendelkeznek a nagyipari fölműveléshez szükséges ismeretekkel. Megszereztük a az egyetlen teszt feladatsort, amelyet ki kell tölteniük és az esélyegyenlőség megteremtése érdekében most közzé is tesszük:

1. Ha egy földterület rombusz alakú és oldalának hosszúsága 500 méter, nagyobbik átlója pedig 600 méter, akkor mekkora a területe?
a) Mi az a rombusz? Ez közlekedik a dekadens romkocsmákhoz?
b) 240.000 m2.
c) Sok.
d) Minek a területe?

2. Mi a hígtrágya?
a) Jaj, ilyet leírni, hogy lehet!!
b) Nem tudom.
c) Az attól függ, a híg fogalmát pontosítani kellene.
d) Még mindíg nem tudom
e) Ja, már tudom, biztosan a pisi!

3. Ha 3 napszámos 3 nap alatt 18 fát metsz meg, akkor 9 napszámos 2 nap alatt hányat?
a) Jaj, ha hányat, akkor nem kérek napszámost!
b) Ha 3 nap számos, akkor 6 nap számtalan.
c) Szerintem az a) megoldás a jó.
d) 18-at, mert ha ilyen lassan dolgoznak, az első nap után mind elzavarom őket.

4. Ajánlott-e egymás melletti parcellákon mákot illetve kukoricát termelni?
a) Ha mákom van, akkor bármit tehetek.
b) Nem, mert ha a kukorica megporozza a mákot akkor nagyon nagy szemű mák terem, és nem fér el a gubóban.
c) Nem, mert ha a mák megporozza a kukoricát, akkor olyan kis szemű kukorica terem, hogy nem lehet lemorzsolni.
d) Igen.

5. Kit kell ismerni ahhoz, hogy elnyerhesse a pályázatot?
a) Engem.
b) Hagyó Miklóst.
c) Nem tudom.
d) Ez még nem dőlt el.

6. Miért nem szokás Magyarországon tevetrágyával trágyázni?
a) Túlságosan savas, kipusztítaná a növényi kultúrát.
b) A pockok és az egerek igen szeretik, nagyon alszaporodnának az ültetvényben.
c) Mivel szárazon igen negy a fűtőértéke, inkább fűtésre használják.

2015. november 2., hétfő

Nem lehet kívülről látni, hogy mekkora bajok vannak a FIDESZ-ben

Kívülről nem lehet látni, hogy mekkora bajok vannak a FIDESZ-ben. Én meg éppen kívül vagyok, ezért ebben a témában nem is tudok többet mondani.