A könyv - idézünk

Ez most nem lesz vicces, remélem szomorú sem, talán tanulságos.

Idézeteket néha fel-felkapnak közösségi oldalak, aztán elhalnak, és akár 2-3 év múlva újra szárnyra kapnak. A napokban többször találkoztam egy Petőfi idézettel:

"A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
És fölvisz a legragyogóbb csillagra,"

Szeretem (sőt olvasom is) a könyveket. Érdekes volt ez az idézet, kicsit elgondolkodtam rajta, de talányosabbnak találtam, mint amit megszoktam Petőfitől. Nem ismertem az eredeti verset, megkerestem: Szomorú éj a címe. Az egész verset én sem idézném be, de egy nagyobb részben azért elhelyezném a fenti idézetet:

"Apám, apám, mért is taníttatál,
Miért az eke mellett nem hagyál?
A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
És fölvisz a legragyogóbb csillagra,
De le nem hoz... a magasból levet. 

Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
A napvilágtól szemed fénye vész.
Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,
Mely erősíti még szemeidet,
S közel hoz mindent... s minden vajmi szebben
Tünik föl, hogyha távol nézheted. 

Miért tanultam? mért nem maradék
Földmívelő, aminek szánt az ég?
Nem tölteném most kínos virrasztással
A végtelenbe nyúló éjszakát;"

Jaj, hát ez a Petőfi éppen, hogy nem magasztalta, hanem átkozta a könyveket és a tanulást. Igaz, elég letargikus hangulatban lehetett, megbocsáthatjuk neki. Na de annak, aki kiidézte, és még azt az egy sort sem tette hozzá, hogy "De le nem hoz ... a magasból levet", annak nem bocsátok meg, még akkor sem, ha nemes cél érdekében tette. Mert acél szentesíti az eszközt!