2015. október 23., péntek

Mese



Vót egyszer egy ember, vót neki két fia! Na, több se kellett az embernek!

Egyszer volt hol nem, volt, élt egy ember a két fiával. És boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Volt egyszer egy egyszeri ember, akinek volt kettő darab fia. A másik fia egyszer azt mondta, hogy adja mán ki az öreg az örökségét,mert különben olyat tesz, ami a Tesz-vesz város összes apizódjában sem volt. Az öreg nem sokáig csűrte-csavarta, kiadta a fiú örökségét, aki el is ment isten hírével. Na, ezzel a hírrel nem sokra ment és nem is messzire. 
A harmadik faluban betért egy Nemzeti Kocsmába, ivott 3 nap és 5 éjjel, költötte a pénzt a csajokra is, mint az az állat, aminek a neve most nem jut eszembe. Hanem egyszer csak észrevette, hogy fogytán a pénze. Utolsó 200 forintjából vett a Nemzeti Dohányboltban egy nemzetközi lottót, amin telitalálata lett, és gazdagon élt, míg meg nem halt, mert nincs igazság.

3 megjegyzés:

  1. Brávo!!!! Ez olyan ütős, amilyet a volt főnököm áhított. Direkt hagytad az elején a próbálkozás nyomait?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, annyira már nem vagyok amatőr, hogy a próbálkozás nyomait ne tudnám eltüntetni (szövegben), hölgyek esetében nehezebb...

      Törlés
    2. Bocsánat! Mindenekelőtt köszönöm a dícséretet!

      Törlés