2015. október 6., kedd

Kedves Néném!

Gondoltam, hogy a blog forog, az alkotó pihen (azaz nem pihen, hanem más dolgait intézi), de a blog magától mégsem akar forogni, igaz nem is perpetum mobole-nek lett tevezve.
Most aztán magyarázkodhatnék, de nem fogok, mert úgy tűnik, senkit nem érdekelt, hogy hónapokig szüneteltem. Nem baj, újraindulunk, és legalább én olvasni fogom naponta, és remélem Te is néném, és közben szorgalmasan kettingatsz a reklámokra, mert abból lesz a gyerekekenek cipő télire!

Egyébként jól vagyunk. Kis kellemetlenségünk volt, mert én már régóta hangoztatom, hogy kun vagyok, ami most feltűnt valakinek , és a hatóság menekült táborba akart bennünket küldeni. Modnjuk, lehet, hogy jobb lett volna ott az ellátás, mint itthon. Mások szerint nem vagyok kun, de akkor kicsit későbbi keltezésű a család menekült státusza. (Igazán értékelhetnéd, hogy ilyen szavakat tudok, hogy : státusza).
A gyerekek már el is felejtették a nyári szünetet, alig várják az őszi szünetet. Zavarom őket iskolába, hogy a családi pótlék meg legyen. Kis többletért én is beülnék a padokba, főleg, hogy most jönnek a hidegebb idők.

Kedves Néném!
Remélem soraim elérik szemeid retinájának ingerküszöbét és ezáltal gondoltokat továbbítanak agyadba! Ez most egy pozitív gondolat akart lenni, mert tudom, hogy a figyelem megtartása érdekében ilyeneket is kell írni. Azt nem írhatom, hogy jó a frizurád, mert nem tudom, milyen a frizurád. Igazán küldhetnél magadról egy képet, ha véletlenül találkoznánk, megismerjelek. Utolsó képed, amit láttam, még a II. világháború előtt készült, nyugdíjba vonulásod alkalmából.


 Rád aztán jól rádfizet a nyugdíjrendszer, de természetesen mi ennek nagyon örülünk, bár titokban reménykedünk, hogy egy kis örökség nekünk is csurran-csöppen majd..

Ennél többet nem írhatok, mert tudom, hogy mire idáig jutsz az olvasásban, az elejét elfelejted, így majd később folytatom.
Igazán csak udvariasságból írtam, nem akartam ma kérni semmit, de a számlaszámomat tudod, meg a reklámokra se felejts el rákattinteni.

Csókol unokaöcséd

Kelemen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése