2012. szeptember 9., vasárnap

Éhségsztrájk

Mivel ez a blog nem igazi blog, ezt kihasználva eddig igyekeztem az aktualitásokat és a politikai magnyilatkozásokat kerülni, ezzel is kifejezve a politikai sehová sem tartozásomat. Most azonban kénytelen vagyok reagálni egy aktuális éhségsztrájk kezdetére.
Az az igazság, hogy sosem értettem az éhségsztrájkokat, bármiennyire is egyetértettem esetleg a céljukkal. Én mindíg úgy gondoltam, hogy ha a másik fél helyében lennék, akkor nem zavartatnám vele magamat, hogy ki, miért, mit és meddig nem eszik. Saját döntés, csak az a kérdés, mivel ez egyfajta öngyilkossági kísérlet, a hatóságok hagyhatják-e. Szerintem nem, közbe kellene erőszakkal is avatkozniuk, és utána a beavatkozás költségeit kifizettetni a sztrájkolókkal.
Persze a képviselők esetében kicsit megértem, hiszen ők sima sztrájkot nem folytathatnak, mert azt nehéz megkülönböztetni attól, amikor nem sztrájkolnak. Csak akkor lehet észrevenni, ha külön bejelentik.
Na most az külön érdekes, ha bejelentem, hogy mennyi ideig fogok éhségsztrájkolni. Esetleg lehetne úgy, hogy a csatlakozó aktivisták felváltva éhségsztrájkolnának, mondjuk kétórás váltásokban. Ilyen időszakokra én is rendszeresen szoktam éhségsztrájkolni, csak azt nem szoktam előre bejelenteni. Már csak azért sem, mert a környezetemben mindenki azt mondaná, hogy egy-két nap is jót tenne nekem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése